Takami Kósun - Battle Royal, avagy "van rosszabb az iskolánál"

történet: Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye - melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának - botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg.

értékelés: Az előző posztban azt írtam,hogy nem tudom,hogy hogyan tud ilyet művelni egy tizenakárhány éves lány a legjobb barátnőjével.Hát így.Ha figyelembe vesszük Micuko műveleteit...hát huhh.
Tudom,hogy egy távolkeleti államban vagyunk, ahol még a rockzenét sem élvezheti az aki akarja,de azért az, hogy csak úgy beállítanak a szülőkhöz és megerőszakolják,majd megölik őket ne legyen már elfogadott.
Az elején tényleg meglepődtem, nem voltam felkészülve arra hogy így fejest ugrunk a mészárlásba és nem is nagyon szeretem az "itt-leszakad-egy-láb-ott-repül-egy-szemgolyó" típusú könyveket.De itt egyáltalán nem zavart,nem ezektől undorotdam.Inkább a gyerekek mentális épségével foglalkoztam.

Nagyyon jól van felépítve világ azt leszámítva hogy a lakosság elég lapos.Ezt a kegyetlen játékot is nagyon jól kidolgozta Kósun.Sokszor gondolkoztam azon, hogy én vajon mit csinálnék,vagy éppen mit nem csinálnék a helyükben.Vajon kiben bíznék meg annyira,hogy rábízzam magamat?Talán a legártalmatlanabb ember vetemedik egy brutális gyilkosságra amiért szinte nem is lehet hibáztatni?!

A szereplők élethűek voltak saját háttérrel és azáltal hogy több szemszögből olvashatjuk a történetet jobban megismerjük őket.
A történet vége számomra nem volt meglepetés,hála egy drágalátos ismerősömnek aki kegyetlenül felolvasta az utolsó oldal sorait.Na de ettől függetlenül a vége is szépen ki van találva és bizony megkönnyeztem rajta.Le tudtam volna lőni Kósun-t szegény Kavadá-ért...oh,Kavada*^*.

["– Te tisztára individualistának tűntél, már akkor, amikor az osztályunkba jöttél. 
  – Ne használj ilyen bonyolult szavakat. Születésem óta ilyen barátságtalan fejem van." ( Súja - Kavada) ]

Külön díjazom a könyvben résztvevő fekete humort is, és bár én nem biztos hogy ilyen helyzetben képes lennék viccelődni,de mégis természetesnek hatottak ezek a morbid megjegyzések.
Szerencsére még az éhezők viadala-láz előtt olvastam tehát nem vagyok hajlandó arról írni hogy mi közük is van egymáshoz.

És akkor most a szerelmi részről. Medöbbentő volt hogy a nagy mészárlás közepette is helyett kapott a szerelem,és nemcsak az amolyan tiniszerelem,hiszen öngyilkosságot elkövető szerelmesek is akadtak.Noriko érzései Súja iránt a könyvben még nem találnak viszonzásra de érződik,hogy a jövőben ki fog alakulni valami.
(Egyébként szerintem a legmegvetemedettebb (ez aztán a szó) dolog szerintem az a számláló volt a lapok tetején.)

A könyv 18-as karikát kapott,amit figyelembe kell venni.Bár én sem 18 évesen olvastam,sőt jóval előtte ,de azért ehhez kell egy erős idegzet.A filmre pedig nem tudom rákényszeríteni magamat,de szerintem jobb is ez így.
Összességében fantasztikus volt, és a kedvenceim közt kapott helyet.

kedvenc idézet: "Még az olyan átlagemberek is, mint én, időnként mindent értelmetlennek találnak. Miért kajálok én, amikor reggel felkelek? Hiába eszem bármit, úgyis nemsokára szar lesz belőle, nem? Minek megyek be az iskolába tanulni? Még ha véletlenül sikeres lennék is a jövőben, egyszer úgyis meghalok. Jó ruhákat hordtam, kiérdemeltem az emberek irigységét, vagy megszedtem magam, de semmi értelme nem volt. Teljességgel értelmetlen."

kedvenc szereplő: Kavada

értékelés: 5/5+

borító: 5/5

kiadó: Ulpius-ház